Újdonságok a Ludovika Könyvesboltban!

Hatos Pál: Ismeretlen Budapestek

Budapest nagyváros. Budapest világváros. Budapest történelmi város. Budapest ismerős. Ismerős? 

Könyvtárnyi könyv foglalkozik a város történetével, nincs ember, aki el tudná mindet olvasni. Budapestnek nemcsak a jelene, hanem a múltja is napról napra változik. Kötetünk neves történészek által írt fejezetei mégsem akarnak rendet tenni a várostörténet eredendő és kiismerhetetlen rendetlenségében, hanem sajátos „régészeti” munkát végezve feltárnak elsüllyedt szenvedéseket, kizsigerelt cselédlányok vasárnap délutáni magányos korzózásait és rettenetes gyilkosságait, nyomába erednek a házfalak tövében szunnyadó grund csendjét felverő első góloknak, történeteket mesélnek a magyar fővárost felkereső felvidéki szlovák utazók idegenkedéssel vegyes csodálkozásáról, budapesti román munkásokról, akik szocialisták voltak, és kémszolgálatot vállaltak Kun Béla Magyar Tanácsköztársasága érdekében. Sőt, még a város galambjairól is szó esik, amelyek hiába voltak és vannak ott minden tetőn és parkban, eddig nem keltették fel a történészek érdeklődését. Megannyi történet, megannyi Budapest. Jöjjenek velünk!

A kötetet Hatos Pál (az Elátkozott köztársaság és a Rosszfiúk világforradalma szerzője) szerkesztette. 

ISBN szám: 9789634757894

Terjedelem: 280

Ár: 4999 Ft

 

 


Steigervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért – Hogyan tanuljunk egymástól, egymásért? 

Steigervald Krisztián, a közgazdászként és coachként is egyaránt aktív szerző első könyve, a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? idehaza elsőként vállalkozott a generációk közötti kommunikációs különbségek bemutatására. A 2020-ban megjelent – és azóta is a sikerlistákon szereplő – kötet várva várt folytatása ezúttal a figyelem és a figyelmetlenség fogalmát helyezi a fókuszba. Kinek mit jelent a figyelem? Milyen szokások, családi szabályok és hagyományok alapján döntjük el, mire figyeljünk és mire nem? Milyen mértékben rendezte át az életünket, hogyan tereli a figyelmünket a digitális tér? Miért van annyi figyelemzavaros gyerek és felnőtt a társadalmunkban? Egyáltalán képesek vagyunk még ebben a zajban figyelni egymásra? És önmagunkra?

A Generációk harca a figyelemért érzékeny témákat is érintő könyve személyes példák és kutatások alapján, kommunikációs, pszichológiai, mentálhigiénés, valamint pedagógiai szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja a generációk tartalomfogyasztását, értékrendjét és emberi kapcsolatait a szerzőtől már megszokott közvetlen, érthető stílusban – számos aha! élménnyel szolgálva az olvasónak.

Steigervald Krisztián 1999-ben szerezte meg közgazdász diplomáját. Huszonöt évnyi „vidéki” lét után költözött Budapestre, ahol nyolc évig egy nemzetközi piackutató cégnél dolgozott. Ez idő alatt kezdte meg pszichológiai tanulmányait. A generációk kutatásával több mint húsz éve foglalkozik, emellett rendszeresen tart szülői, pedagógusi és vezetői workshopokat, tréningeket. Előadásaival járja az országot, és igyekszik a kölcsönös megértés magját elhinteni a hallgatóság körében.

„Az elfogadás és a megértés könyve. Olvasás közben szülőként hasznos önismereti útra lépünk, ahol a könyv lapjairól egy baráti hangú coachtól rengeteg útbaigazító táblát kapunk: nem direktívát, hanem lehetőségeket, hogy megértsük a hozott és tanult családi mintáinkat, a generációk közötti különbségeket, és segítséget nyújt abban, hogy átkeretezhessük a szülőségünket (is).

Értékes és hiánypótló olvasmány, ajánlom minden családi könyvtárba. Jó érzés olvasni és hagyni, hogy hatással legyen ránk – mert jót és jól üzen.”

Tibenszky Moni Lisa,

oktatási újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapítója, az Edisonplatform Gondolkodói Körének tagja 

ISBN szám: 9786156058928

Terjedelem: 256

Ár: 4299 Ft

 

 

Rachael A. Woldoff, Robert C. Litchfield: Digitális nomádok

 

A digitális nomádok a világgazdaságban az innováció és a kreatív ipar meghatározó szereplői. E kötet róluk, továbbá közösségeikről szól és betekintést kaphatunk általa a digitális nomádok életformájába is. A könyv mindeközben értékes támpontokat nyújt mind a vállalkozásoknak, mind a döntéshozóknak és magának a millenniumi generáció tagjainak is ahhoz, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szabadság, a közösségi élet és a kreatív kiteljedés között napjaink gyorsan változó, digitális világában.

Rachael A. Woldoff a Nyugat-Virginiai Egyetem szociológia professzora és Robert Litchfield a Washington & Jefferson College közgazdaság professzora kötetükben rokonszenves, ugyanakkor kritikus leírását adják a munkaerőpiac egy szélesedő szegmensének. A kötet pedig egyúttal a munka jellegének megváltozására és az új gazdasághoz kapcsolódó megannyi kihívásra is rávilágít. 

ISBN szám: 9789635730513

Terjedelem: 284

Ár: 3499 Ft.

 

 

Jó olvasást kívánunk!

NKE Campus XXI. Nonprofit Kft.

 

Címkék: akció webshop kereskedelem